486 Diary A/5 tárgyalási napló

2016. július 29. 10:56 - Chronos Kft.

 

A 486 Diary A/5 tárgyalási napló 2009-óta elérhető kínálatunkban. Félbehajtott írólapnyi, A/5-ös méretével (145x205mm) könnyen kezelhető, észrevétlenül kíséri tulajdonosát akár egy táskában is. 70 grammos fehér offset lapjai 160 oldalnyi jegyzetelési lehetőséget biztosítanak. A könyvtest cérnafűzéssel készül, így a napló jól bírja a minden napos használatot. A tárgyalási napló használatát segíti a sarokperforálás és a jelzőszalag.
A vonalas jegyzetrészt követően egy betűrendes telefonjegyzék biztosítja a legfontosabb elérhetőségek számára a helyet. Egyeztetést követően többféle borítóanyagból készülhet a napló, természetesen akár egyediesítéssel együtt.

 

486-image-vj.jpg

486-vegyes-vj.jpg

 

Mindezek a Chronos Kiadó termékeire jellemző kiemelkedő minőségben, elegáns megjelenéssel, egységes tipográfiával, változatosan sokszínű borítóanyag választékkal. Megjelenésében képviselhet eleganciát visszafogottabb árnyalatokkal, akár arany élmetszéssel, de lehet harsány, vidám, élénk színű is, a műbőr borítóanyagoknak köszönhetően.

A terméket webáruházunkban vagy márkaboltunkban is meg lehet vásárolni a mindenkori készlet erejéig, egyedi igények esetén kérjük keresse fel ügyfél szolgálatunkat.

A Chronos Kiadó és Chronos Márkabolt címe: 1124 Budapest, Apor Vilmos tér 5.

 

Telefon: 06/1-214-90-95, 06/1-224-73-80

www.chronos.hu

www.appeel.hu

www.castelli-notes.hu

www.ivory.hu

www.lanybook.hu

További kapcsolatfelvételi lehetőségért kérjük kattintson erre a linkre.

 

Chronos Kiadó facebook oldal

Lanybook facebook oldal  -  Lanybook blog

IVORY facebook oldal  -  IVORY blog

Appeel facebook oldal  -  Appeel blog

Castelli facebook oldal  -  Castelli blog

 

Jegyzet:

486 Diary A/5 tárgyalási napló első kiadás: 2009, A/5 méret, 145x205mm, 70 grammos fehér offset papír, 160 oldal, cérnafűzés, sarokperforálás, jelzőszalag, vonalas jegyzetrész, telefonjegyzék.

Szólj hozzá!

297 Diary L B/5 méretű tárgyalási napló öröknaptárral

2016. július 29. 10:54 - Chronos Kft.

 

A 297 Diary L B/5 méretű tárgyalási napló öröknaptárral 2010 óta színesíti a Chronos Kiadó kínálatát. B/5-ös méretű, (172 x 240mm) de 144 oldalas terjedelmű, így keskenysége miatt mégis filigrán megjelenésű. 70grammos chamois offsetpapír lapjai nem csak eleganciát sugároznak, de elefántcsont színükkel a szemnek is pihentetőbbek, mint a fehérített papírok. A könyvtest cérnafűzéssel készül, így a napló jól viseli a mindennapos használatot. A felhasználást segíti a sarokperforálás és a jelzőszalag is.

 

 

Beltartalom:

297 Diary L B/5 méretű tárgyalási napló és öröknaptár első oldalán a tulajdonos saját adatainak feltüntetésére kialakított jegyzetrész segíti az esetleges elvesztés után a tárgyalási napló visszajuttatását.

Szintén ezen az oldalon található az impresszum, mely a naplóra és a Chronos Kiadóra vonatkozó legfontosabb információkat tartalmazza.

A következő oldalon a feljegyzések könnyebb kezelhetőségét segítő bianco tartalomjegyzék fogad bennünket külön rubrikát biztosítva a téma címének és a vonatkozó oldalszámnak. A következő oldalon egy éves bontású, napokra leosztott előtervező naptár kapott helyet, rövid jegyzet rubrikákkal, melyek lehetőséget adnak egy-egy fontos bejegyzésre, például születésnapok vagy évfordulók feltüntetésére. Mindez örök naptár jelleggel, így bármikor felhasználható évtől függetlenül.

A következő oldalpáron egy éves áttekintésű név és ünnepnap összesítő segíti a tervezést, szintén öröknaptár jelleggel. Tovább lapozva fél éves áttekintésű, havi bontású szabadság, vagy projekt előtervező táblázat található.

A fentieket követően indul a tárgyalási napló jegyzetek, feljegyzések számára helyet kínáló része. Minden oldal jobb felső sarkában található egy szürkével kiemelt rész az egyéni oldalszámozás részére. Az egyes lapok fejlécén a dátum, címszó vagy téma számára fenntartott kiemelt rész foglal helyet. Ezek alatt segédvonalak könnyítik meg a jegyzetelést. A felső sor felett, illetve a legalsó sor alatt található segédpontokkal könnyen húzható szabályos függőleges vonal, akár négyzethálóssá is alakítható az oldal. 117 oldalnyi kötetlen jegyzetelésre, feljegyzésre helyet biztosító oldalt követően egy betűrendes telefonjegyzék biztosítja a legfontosabb elérhetőségek számára a helyet.

Mindezek a Chronos Kiadó termékeire jellemző kiemelkedő minőségben, elegáns megjelenéssel, egységes tipográfiával, változatosan sokszínű borítóanyag választékkal. Megjelenésében képviselhet eleganciát visszafogottabb árnyalatokkal, akár arany élmetszéssel, de lehet harsány, vidám, élénk színű is, a műbőr borítóanyagoknak köszönhetően.

A terméket webáruházunkban vagy márkaboltunkban is meg lehet vásárolni a mindenkori készlet erejéig, egyedi igények esetén kérjük keresse fel ügyfél szolgálatunkat.

A Chronos Kiadó és Chronos Márkabolt címe: 1124 Budapest, Apor Vilmos tér 5.

 

Telefon: 06/1-214-90-95, 06/1-224-73-80

www.chronos.hu

www.appeel.hu

www.castelli-notes.hu

www.ivory.hu

www.lanybook.hu

További kapcsolatfelvételi lehetőségért kérjük kattintson erre a linkre.

 

Chronos Kiadó facebook oldal

Lanybook facebook oldal  -  Lanybook blog

IVORY facebook oldal  -  IVORY blog

Appeel facebook oldal  -  Appeel blog

Castelli facebook oldal  -  Castelli blog

 

Jegyzet:

297 Diary L B/5 méretű tárgyalási napló öröknaptárral első kiadás: 2010, B/5 méret, 172 x 240mm, 144 oldal, 70grammos chamois offsetpapír, cérnafűzés, sarokperforálás, jelzőszalag, bianco tartalomjegyzék, egy éves bontású, napokra leosztott előtervező öröknaptár, éves áttekintésű név és ünnepnap összesítő, fél éves áttekintésű, havi bontású szabadság / projekt előtervező, tárgyalási napló, egyéni oldalszámozás, segédvonalak, segédpontok, négyzethálóssá alakítható, 117 oldal jegyzet, telefonjegyzék. 

Szólj hozzá!

292 Daily A/5 méretű napi agenda

2016. július 29. 10:51 - Chronos Kft.

 

A 292 Daily A/5 méretű napi agenda 1999-óta szerepel a Chronos Kiadó kínálatában. Félbehajtott írólapnyi, A/5-ös méretével (145x205mm) könnyen kezelhető, még a legtöbb női táska is gond nélkül elnyeli. A naptár 70grammos chamois offsetpapír lapjai nem csak eleganciát sugároznak, de elefántcsont színükkel a szemnek is pihentetőbbek. A határidőnapló terjedelme 352 oldal. A könyvtest cérnafűzéssel készül, így a naptár strapabíró, év végén is egyben marad. A határidőnapló használatát segíti a sarokperforálás és a jelzőszalag.

 

Beltartalom:

A 292 Daily A/5 méretű napi agenda első oldalán a tulajdonos saját adatainak feltüntetésére kialakított jegyzetrész segíti az esetleges elvesztés után a naptár visszajuttatását.

Szintén ezen az oldalon található az impresszum, mely a naptárra és a Chronos Kiadóra vonatkozó legfontosabb információkat tartalmazza.

A következő oldalon a tárgyév összesítője fogad bennünket kártyanaptárhoz hasonló kialakítással, az év gyors áttekinthetőségének érdekében. Tovább lapozva a tárgyév összefoglalása látható névnapokkal, ünnepnapokkal és a holdfázisokkal. Ezt követően egy fél éves bontású, napokra leosztott előtervező naptár kapott helyet, rövid jegyzet rubrikákkal, melyek lehetőséget adnak egy-egy fontos bejegyzésre, például születésnapok vagy évfordulók feltüntetésére.

Ezeket követően a magyar megyeszékhelyek és határátkelők, valamint az európai nagyvárosok távolság táblázata látható, majd egy éves áttekintésű, havi bontású kiadás-bevétel vezető táblázat segíti a pénzügyek követhetőségét.

A fentiek után kezdődik a 292 Daily A/5 méretű napi agenda lényegi része, a napi beosztású naptárrész. Hétfőtől péntekig a napok önálló oldalon szerepelnek, a szombat és a vasárnap közös oldalt kaptak. Az egyes napok magyarul, angolul, németül és franciául is fel vannak tüntetve. Az aktuális névnapokon túl láthatóak az esetleges ünnepnapok, a nemzetközi ünnepnapok, az évből eltelt és hátralevő napok száma, valamint a hét számozása. Az oldalpárok alján speditőr naptár jelleggel egy havi áttekintő segíti a tervezést, melyen ki van emelve a tárgyhét, azon belül pedig az aktuális napok.  Az oldal felső részén 8-19 óráig fél órás beosztású programtervező, míg a lap alsó felén kötetlen jegyzetelési lehetőség kínál helyet a napi teendők rögzítésére. 

A naptárrészt követően a következő év összefoglalása látható fél éves bontású, napokra leosztott előtervező naptárként, rövid jegyzet rubrikákkal, melyek lehetőséget adnak egy-egy fontos bejegyzésre, például születésnapok vagy évfordulók feltüntetésére. Helyet kaptak még a fontosabb mértékegységek és azok átváltásai, a nemzetközi papírméretek és a Celsius/Fahrenheit átváltási skála is. A fentieket követően egy praktikus telefonjegyzék ad helyet a legfontosabb elérhetőségek megőrzésének.

 

Mindezek a Chronos Kiadó termékeire jellemző kiemelkedő minőségben, elegáns megjelenéssel, egységes tipográfiával, változatosan sokszínű borítóanyag választékkal. Megjelenésében képviselhet eleganciát visszafogottabb árnyalatokkal, akár arany élmetszéssel, de lehet harsány, vidám, élénk színű is, a műbőr borítóanyagoknak köszönhetően.

A terméket webáruházunkban vagy márkaboltunkban is meg lehet vásárolni a mindenkori készlet erejéig, egyedi igények esetén kérjük keresse fel ügyfél szolgálatunkat.

A Chronos Kiadó és Chronos Márkabolt címe: 1124 Budapest, Apor Vilmos tér 5.

 

Telefon: 06/1-214-90-95, 06/1-224-73-80

www.chronos.hu

www.appeel.hu

www.castelli-notes.hu

www.ivory.hu

www.lanybook.hu

További kapcsolatfelvételi lehetőségért kérjük kattintson erre a linkre.

 

Chronos Kiadó facebook oldal

Lanybook facebook oldal  -  Lanybook blog

IVORY facebook oldal  -  IVORY blog

Appeel facebook oldal  -  Appeel blog

Castelli facebook oldal  -  Castelli blog

 

Jegyzet:

292 Daily A/5 méretű napi agenda első kiadás: 1999, A/5 méret, 145x205mm, 70grammos chamois offsetpapír, 352 oldal, cérnafűzés, sarokperforálás, jelzőszalag, tárgyév összesítő, tárgyév összefoglalása névnapokkal, ünnepnapokkal, holdfázisokkal, fél éves bontású, napokra leosztott előtervező naptár, rövid jegyzet rubrikák, magyar megyeszékhelyek és határátkelők, európai nagyvárosok távolság táblázat, éves áttekintésű, havi bontású kiadás-bevétel vezető táblázat, napi beosztású naptárrész, hétfőtől péntekig a napok önálló oldalon, szombat vasárnap közös oldalon, magyar, angol, német, francia, névnapok, ünnepnapok, nemzetközi ünnepnapok, évből eltelt és hátralevő napok száma, hét számozása, speditőr naptár jelleggel havi áttekintő, 8-19 óráig fél órás beosztás, kötetlen jegyzetelési lehetőség, következő év összefoglalása, fél éves bontású, napokra leosztott előtervező rövid jegyzet rubrikákkal, fontosabb mértékegységek, nemzetközi papírméretek, Celsius/Fahrenheit átváltási skála, telefonjegyzék.

Szólj hozzá!

295 Prestige L B/5 méretű fél órás beosztású heti agenda

2016. július 29. 10:32 - Chronos Kft.

chronos_295_prestige_l_heti_agenda.jpg

 

A 295 Prestige L B/5 méretű fél órás beosztású heti agenda 2001-óta szerepel a Chronos Kiadó kínálatában. B/5-ös méretű, (172 x 240mm) de 144 oldalas terjedelmű, így keskenysége miatt mégis filigrán megjelenésű. 70grammos chamois offsetpapír lapjai nem csak eleganciát sugároznak, de elefántcsont színükkel a szemnek is pihentetőbbek, mint a fehérített papírok. A könyvtest cérnafűzéssel készül, így a naptár strapabíró, év végén is egyben marad. A határidőnapló mindennapi felhasználását segíti a sarokperforálás és a jelzőszalag is.

chronos_295_prestige_l_heti_agenda3.jpg

Beltartalom:

295 Prestige L B/5 méretű fél órás beosztású heti agenda első oldalán a tulajdonos saját adatainak feltüntetésére kialakított jegyzetrész segíti az esetleges elvesztés után a naptár visszajuttatását.

Szintén ezen az oldalon található az impresszum, mely a naptárra és a Chronos Kiadóra vonatkozó legfontosabb információkat tartalmazza.

A következő oldalon a tárgyév és a következő év összesítője fogad bennünket kártyanaptárhoz hasonló kialakítással, az évek gyors áttekinthetőségének érdekében. Tovább lapozva a tárgyév összefoglalása látható névnapokkal, ünnepnapokkal és a holdfázisokkal. Ezt követően egy éves bontású, napokra leosztott előtervező naptár kapott helyet, rövid jegyzet rubrikákkal, melyek lehetőséget adnak egy-egy fontos bejegyzésre, például születésnapok vagy évfordulók feltüntetésére. A következő oldalpáron egy fél éves áttekintéssel havi bontású szabadság, vagy projekt előtervező táblázat található. Helyet kapott egy néhány ország jellemző adatait (autójel, főváros, időeltérés, távhívószám) tartalmazó lista, illetve a magyar megyeszékhelyek és határátkelők, valamint az európai nagyvárosok távolság táblázata.

A fentieket követően indul a naptár lényegi része, a fél órás beosztású heti agenda, melyben a hét minden napja, így a szombat és a vasárnap is önálló, teljes értékű oszlopot kapott. Az egyes napok 8 - 20:30-ig fél órás beosztást kaptak, 8 óra előtt és 20:30 után egy sornyi kihagyással az időponttól független bejegyzések számára. Minden nap fel van tüntetve magyarul, angolul, németül, illetve franciául is. Ezeken felül megtalálhatóak az aktuális névnapok és ünnepnapok, a nemzetközi ünnepnapok, az évből eltelt és hátralevő napok száma, és a hold negyedek. Az oldalpár jobb oldalán speditőr naptár jelleggel áttekinthető a tárgyhó az aktuális hét kiemelésével, valamint az előző, illetve a következő hónap. Egy pro memoria rész ad helyet a dátumtól független rövid feljegyzéseknek. A hét számozása nem csupán a jobb felső sarokban látható, hanem a naptár vezetését segítő letéphető, perforált sarokrészen is. Szintén az agenda vezetését segíti az arany színű jelzőszalag is. 

chronos_295_prestige_l_heti_agenda4.jpg

 

A határidőnapló heti beosztású naptárrészét követően a következő év havi bontású, napi osztású előtervező naptára ad lehetőséget rövid jegyzetrubrikáival egy-egy fontos bejegyzésre, például születésnapok vagy évfordulók feltüntetésére. Tovább lapozva a tárgyévet követő év utáni további kettő év előtervező naptára biztosítja a hosszútávú tervek számára a bejegyzési helyet, tehát a tárgyévet követő három évnyi előtervező naptár áll a felhasználó rendelkezésére. A következő oldalakon látható egy éves áttekintésű, napi bontású kiadás-bevétel táblázat a pénzügyek precíz követhetősége érdekében, egy fontosabb mértékegységeket és azok átváltásait, a nemzetközi papírméreteket és a Celsius/Fahrenheit átváltási skálát tartalmazó táblázat, illetve egy ABC szerint rendezett névnap összesítő, mely az MTA Magyar Nyelvtudományi Intézettel közösen, annak lektorálásával készült, és a legkevesebb 10-szer anyakönyvezett neveket is tartalmazza. Az utolsó oldalakon egy telefonjegyzék biztosítja a legfontosabb elérhetőségek számára a helyet.

Mindezek a Chronos Kiadó termékeire jellemző kiemelkedő minőségben, elegáns megjelenéssel, egységes tipográfiával, változatosan sokszínű borítóanyag választékkal. Megjelenésében képviselhet eleganciát visszafogottabb árnyalatokkal, akár arany élmetszéssel, de lehet harsány, vidám, élénk színű is, a műbőr borítóanyagoknak köszönhetően.

A terméket webáruházunkban vagy márkaboltunkban is meg lehet vásárolni a mindenkori készlet erejéig, egyedi igények esetén kérjük keresse fel ügyfél szolgálatunkat.

A Chronos Kiadó és Chronos Márkabolt címe: 1124 Budapest, Apor Vilmos tér 5.

 

Telefon: 06/1-214-90-95, 06/1-224-73-80

www.chronos.hu

www.appeel.hu

www.castelli-notes.hu

www.ivory.hu

www.lanybook.hu

További kapcsolatfelvételi lehetőségért kérjük kattintson erre a linkre.

 

Chronos Kiadó facebook oldal

Lanybook facebook oldal  -  Lanybook blog

IVORY facebook oldal  -  IVORY blog

Appeel facebook oldal  -  Appeel blog

Castelli facebook oldal  -  Castelli blog

 

Jegyzet:

295 Prestige L B/5 méretű fél órás beosztású heti agenda, első kiadás: 2001, B/5 méretű, 172 x 240mm, 144 oldal, 70grammos chamois offsetpapír, cérnafűzés, sarokperforálás, jelzőszalag, tárgyév és a következő év összesítő, tárgyév összefoglalása, névnapokkal, ünnepnapokkal, holdfázisokkal, egy éves bontású, napokra leosztott előtervező naptár rövid jegyzet rubrikákkal, havi bontású szabadság / projekt előtervező, néhány ország jellemző adatai, magyar megyeszékhelyek és határátkelők, európai nagyvárosok távolság táblázata, fél órás beosztású heti agenda, szombat - vasárnap önálló, teljes értékű oszlop, egyes napok 8 - 20:30-ig fél órás beosztással, magyar, angol, német, francia, névnapok, ünnepnapok, nemzetközi ünnepnapok, évből eltelt és hátralevő napok száma, hold negyedek, speditőr naptár jelleggel tárgyhó aktuális hét, előző illetve következő hónap, pro memoria rész dátumtól független feljegyzéseknek, hét számozás, letéphető perforált sarokrész, jelzőszalag, következő év havi bontású, napi osztású előtervező naptár, rövid jegyzetrubrikákkal, tárgyévet követő év utáni további kettő év előtervező naptára, tárgyévet követő három évnyi előtervező naptár, éves áttekintésű, napi bontású kiadás-bevétel táblázat, fontosabb mértékegységek, nemzetközi papírméretek, Celsius/Fahrenheit átváltási skála, ABC szerint rendezett névnap összesítő, legkevesebb 10-szer anyakönyvezett nevek,  telefonjegyzék.

Szólj hozzá!

285 Prestige XL negyed órás beosztású heti agenda

2016. július 29. 10:31 - Chronos Kft.

chronos_285_prestige_xl.jpg

 

A 285 Prestige XL negyed órás beosztású heti agenda a Chronos Kiadó egyik első naptártípusa, 1993-óta szerepel kínálatunkban. 210x260mm, csonka A/4 méretű, így állítva is befér a szabvány aktatáskákba. 144 oldalas terjedelme miatt nem éri el az 1cm-es vastagságot, 70grammos chamois offsetpapír lapjai eleganciát sugároznak, mindemellett elefántcsont színükkel a szemnek is pihentetőbbek, mint a fehérített papírok. A könyvtest cérnafűzéssel készül, így a naptár strapabíró, év végén is egyben marad. A határidőnapló használatát segíti a sarokperforálás és a jelzőszalag.

Beltartalom:

A 285 Prestige XL negyed órás beosztású heti agenda első oldalán a tulajdonos saját adatainak feltüntetésére kialakított jegyzetrész segíti az esetleges elvesztés után a naptár visszajuttatását.

Szintén ezen az oldalon található az impresszum, mely a naptárra és a Chronos Kiadóra vonatkozó legfontosabb információkat tartalmazza.

A következő oldalon a tárgyév és a következő év összesítője fogad bennünket kártyanaptárhoz hasonló kialakítással, az évek gyors áttekinthetőségének érdekében. Tovább lapozva a tárgyév összefoglalása látható névnapokkal, ünnepnapokkal, holdfázisokkal, a Hold kelte-nyugta, valamint a Nap kelte-nyugta időpontjaival. Ezt követően egy éves áttekintésű, heti bontású projekt/szabadság előtervező kapott helyet, majd egy éves áttekintésű, napokra bontott összesítő naptár, rövid jegyzet rubrikákkal, melyek lehetőséget adnak egy-egy fontos bejegyzésre, például születésnapok vagy évfordulók feltüntetésére. A következő oldalpáron néhány ország jellemző adatai (autójel, főváros, időeltérés, távhívószám, ünnepnapok), valamint a magyar megyeszékhelyek és határátkelők, és az európai nagyvárosok távolság táblázata látható.

A fentiek után kezdődik a naptár lényegi része, a negyed órás beosztású heti agenda. A hét napjai hétfőtől szombatig 8-20 óráig negyed órás felosztást kaptak, a vasárnap pedig kötetlen bejegyzéseknek ad helyet. A jobb oldalon látható egy speditőrnaptár jellegű összesítő, melyen az előző és a következő hónap is megtekinthető a tárgyhó mellett, természetesen az aktuális hét ki van emelve. Szintén ezen az oldalon került elhelyezésre egy pro memoria rész a dátumtól független jegyzetek számára. Az egyes napok magyarul, angolul és németül is fel vannak tüntetve. A névnapok és ünnepnapok mellett láthatóak a nemzetközi ünnepnapok, a Hold negyedek, az évből eltelt és hátralevő napok száma is. A hét számozás az oldalpár jobb oldalán és a letéphető perforált sarokrészen is fel van tüntetve, emellett egy jelzőszalag is segíti a precíz naptárvezetést.

Az utolsó naptárlapot követően a következő év első hat hetének előjegyzési naptára szerepel, naponta 6 sornyi jegyzetrésszel, egy kártyanaptár jellegű összesítővel, valamint egy nem datált jegyzetrubrikával. Tovább lapozva a tárgyévet követő év havi bontású, napi kiosztású összesítő naptára ad lehetőséget rövid jegyzet rubrikákkal egy-egy fontos bejegyzésre, például születésnapok vagy évfordulók feltüntetésére. Ezt követően további 3 év(!) előjegyzési naptára ad lehetőséget a hosszú távú tervek ütemezésére. A fentieket követő oldalakon megtalálható egy havi bontású, napokra leosztott kiadás-bevétel összesítő a pénzügyek vezetésére, egy ABC szerint rendezett névnap összesítő, mely az MTA Magyar Nyelvtudományi intézettel közösen, annak lektorálásával készült, és a legkevesebb 10-szer anyakönyvezett neveket is tartalmazza, a fontosabb mértékegységek és azok átváltásai, a nemzetközi papírméretek és a Celsius/Fahrenheit átváltási skála, valamint egy praktikus telefonjegyzék, mely a legfontosabb elérhetőségek számára biztosítja a helyet.

chronos_285_prestige_xl_2.jpg

Mindezek a Chronos Kiadó termékeire jellemző kiemelkedő minőségben, elegáns megjelenéssel, egységes tipográfiával, változatosan sokszínű borítóanyag választékkal. Megjelenésében képviselhet eleganciát visszafogottabb árnyalatokkal, akár arany élmetszéssel, de lehet harsány, vidám, élénk színű is, a műbőr borítóanyagoknak köszönhetően.

A terméket webáruházunkban vagy márkaboltunkban is meg lehet vásárolni a mindenkori készlet erejéig, egyedi igények esetén kérjük keresse fel ügyfél szolgálatunkat.

A Chronos Kiadó és Chronos Márkabolt címe: 1124 Budapest, Apor Vilmos tér 5.

 

Telefon: 06/1-214-90-95, 06/1-224-73-80

www.chronos.hu

www.appeel.hu

www.castelli-notes.hu

www.ivory.hu

www.lanybook.hu

További kapcsolatfelvételi lehetőségért kérjük kattintson erre a linkre.

 

Chronos Kiadó facebook oldal

Lanybook facebook oldal  -  Lanybook blog

IVORY facebook oldal  -  IVORY blog

Appeel facebook oldal  -  Appeel blog

Castelli facebook oldal  -  Castelli blog

 

Jegyzet:

285 Prestige XL negyed órás beosztású heti agenda első kiadás: 1993, 210x260mm, csonka A/4 méretű, 144 oldal, 70grammos chamois offsetpapír, cérnafűzés, sarokperforálás, jelzőszalag, tárgyév és a következő év összesítő, tárgyév összefoglalása névnapokkal, ünnepnapokkal, holdfázisokkal, a Hold kelte-nyugta, Nap kelte-nyugta, éves áttekintésű, heti bontású projekt/szabadság előtervező, éves áttekintésű, napokra bontott összesítő naptár, rövid jegyzet rubrikákkal, néhány ország jellemző adatai,  magyar megyeszékhelyek és határátkelők, európai nagyvárosok távolság táblázata, negyed órás beosztású heti agenda, hétfőtől szombatig 8-20 óráig negyed órás felosztás, vasárnap kötetlen bejegyzés  hely, speditőrnaptár jellegű összesítő, pro memoria rész jegyzetek számára, magyar, angol, német, névnapok, ünnepnapok, nemzetközi ünnepnapok, Hold negyedek, évből eltelt és hátralevő napok száma,  hét számozás, letéphető perforált sarok, jelzőszalag, következő év első hat hetének előjegyzési naptára, kártyanaptár jellegű összesítő, tárgyévet követő év havi bontású, napi kiosztású összesítő naptára, további 3 év(!) előjegyzési naptára, havi bontású, napokra leosztott kiadás-bevétel összesítő, ABC szerint rendezett névnap összesítő, legkevesebb 10-szer anyakönyvezett nevek, fontosabb mértékegységek és azok átváltásai, nemzetközi papírméretek, Celsius/Fahrenheit átváltási skála,  telefonjegyzék.

Szólj hozzá!

384 Magnum B/5 méretű, 400 oldalas, negyed órás beosztású napi agenda (szombat vasárnap külön oldalon)

2016. július 29. 10:29 - Chronos Kft.

chronos_384_magnum_b5_napi_agenda_400_oldal_1.jpg

 

A 384 Magnum napi agenda 1993-óta szerepel a Chronos Kiadó kínálatában. B/5-ös méretével, (172 x 240mm) és 400 oldalas terjedelmével hangsúlyos megjelenésű, erőt és határozottságot sugároz. 70grammos chamois offsetpapír lapjai nem csak eleganciát sugároznak, de elefántcsont színükkel a szemnek is pihentetőbbek, mint a fehérített papírok. A könyvtest cérnafűzéssel készül, így a naptár strapabíró, év végén is egyben marad. A határidőnapló használatát segíti a sarokperforálás és a jelzőszalag.

Beltartalom:

A 384 Magnum B/5 méretű, 400 oldalas, negyed órás beosztású napi agenda első oldalán a tulajdonos saját adatainak feltüntetésére kialakított jegyzetrész segíti az esetleges elvesztés után a naptár visszajuttatását.

Szintén ezen az oldalon található az impresszum, mely a naptárra és a Chronos Kiadóra vonatkozó legfontosabb információkat tartalmazza.

A következő oldalon a tárgyév és a következő év összesítője fogad bennünket kártyanaptárhoz hasonló kialakítással, az évek gyors áttekinthetőségének érdekében. Tovább lapozva a tárgyév összefoglalása látható névnapokkal, ünnepnapokkal és a holdfázisokkal. Ezt követően egy fél éves bontású, napokra leosztott előtervező naptár kapott helyet, rövid jegyzet rubrikákkal, melyek lehetőséget adnak egy-egy fontos bejegyzésre, például születésnapok vagy évfordulók feltüntetésére. A következő oldalpáron egy éves áttekintéssel havi bontású, napokra leosztott kiadás-bevétel összesítő segíti a pénzmozgások lekövetését. Helyet kaptak még a fontosabb mértékegységek és azok átváltásai, a nemzetközi papírméretek és a Celsius/Fahrenheit átváltási skála is.

 

chronos_384_magnum_b5_napi_agenda_400_oldal_2.jpg

A fentieket követően kezdődik a 384 Magnum lényegi része, a napi agenda, melyben a szombat és a vasárnap is teljes értékű önálló oldalt kapott, ezzel is segítve a hétvégén is dolgozókat. A 8-20:45-ig negyed órás beosztású jegyzetrész elsősorban a rendezvényszervezők, éttermek, és hotelek munkatársai számára lehet hasznos. A lapok alján egy speditőr naptár jellegű összefoglaló segíti a hónap áttekintését, ezen belül ki van emelve a tárgyhét és az aktuális nap. A hónap és az egyes napok magyarul, angolul, németül, franciául és oroszul is fel vannak tüntetve, láthatóak az aktuális névnapok és az ünnepnapok, illetve a nemzetközi ünnepnapok, az évből eltelt és hátralevő napok száma, a holdfázis, illetve a hét száma. A mindennapi használat megkönnyítése érdekében jelzőszalaggal is el van látva az agenda, illetve a lapok sarkai letéphetőek a sarokperforálásnak köszönhetően, így azonnal a kívánt oldalon nyitható a határidőnapló.

 

chronos_384_magnum_b5_napi_agenda_400_oldal_3.jpg

 

A naptárrészt követő oldalakon megtalálható a magyar megyeszékhelyek és határátkelők, valamint az európai nagyvárosok távolság táblázata, a következő év előtervező naptára rövid jegyzet rubrikákkal, melyek lehetőséget adnak egy-egy fontos bejegyzésre, például születésnapok vagy évfordulók feltüntetésére, néhány ország jellemző adatai (autójel, főváros, időeltérés, távhívószám), valamint egy praktikus telefonjegyzék a legfontosabb elérhetőségek megőrzése érdekében.

Mindezek a Chronos Kiadó termékeire jellemző kiemelkedő minőségben, elegáns megjelenéssel, egységes tipográfiával, változatosan sokszínű borítóanyag választékkal. Megjelenésében képviselhet eleganciát visszafogottabb árnyalatokkal, akár arany élmetszéssel, de lehet harsány, vidám, élénk színű is, a műbőr borítóanyagoknak köszönhetően.

A terméket webáruházunkban vagy márkaboltunkban is meg lehet vásárolni a mindenkori készlet erejéig, egyedi igények esetén kérjük keresse fel ügyfél szolgálatunkat.

A Chronos Kiadó és Chronos Márkabolt címe: 1124 Budapest, Apor Vilmos tér 5.

 

Telefon: 06/1-214-90-95, 06/1-224-73-80

www.chronos.hu

www.appeel.hu

www.castelli-notes.hu

www.ivory.hu

www.lanybook.hu

További kapcsolatfelvételi lehetőségért kérjük kattintson erre a linkre.

 

Chronos Kiadó facebook oldal

Lanybook facebook oldal  -  Lanybook blog

IVORY facebook oldal  -  IVORY blog

Appeel facebook oldal  -  Appeel blog

Castelli facebook oldal  -  Castelli blog

 

Jegyzet:

384 Magnum napi agenda első kiadás:1993, B/5, 172 x 240mm, 400 oldal, 70grammos chamois offsetpapír, cérnafűzés, sarokperforálás, jelzőszalag, tárgyév és a következő év összesítő, tárgyév összefoglalása, névnapok, ünnepnapok, holdfázisok, fél éves bontású, napokra leosztott előtervező naptár, rövid jegyzet rubrikák, éves áttekintéssel havi bontású, napokra leosztott kiadás-bevétel összesítő, fontosabb mértékegységek, nemzetközi papírméretek, Celsius/Fahrenheit átváltási skála,  napi agenda, szombat és vasárnap is teljes értékű önálló oldal, 8-20:45-ig negyed órás beosztású jegyzetrész, lapok alján egy speditőr naptár jellegű összefoglaló, magyar, angol, német, francia, orosz, névnapok, ünnepnapok, nemzetközi ünnepnapok, évből eltelt és hátralevő napok száma, holdfázis, a hét száma. jelzőszalag, sarokperforálás, magyar megyeszékhelyek és határátkelők, európai nagyvárosok távolság táblázata, következő év előtervező naptára, ország jellemző adatai, telefonjegyzék

 

Szólj hozzá!

383 Eterno napi beosztású regiszterstancolt öröknaptár

2016. július 29. 10:28 - Chronos Kft.

chronos_383_eterno_oroknaptar_napi_agenda_1.jpg

 

A 383 Eterno napi beosztású, regiszterstancolt öröknaptár fantázianevű termékünk 2015-ben váltotta 283 Actuel elnevezésű regiszterstancolt napi agendánkat, melyet 1993-óta forgalmaz a Chronos Kiadó. A 383 Eterno fő paramétereiben hűen követi elődjét, változatlanul 105 x 188mm, ezzel tökéletesen illeszkedik például az orvosi köpenyzsebhez is, mely az agenda leggyakoribb felhasználóinak jellemző viselete. 70 grammos chamois offsetpapírral készült, mely nemcsak elegáns az elefántcsonthoz hasonló színével, de pihentetőbb is a szem számára, mint a fehérített papírok. A határidőnapló terjedelme továbbra is 416 oldal, melynek könnyebb felhasználását szolgálja a havi bontású regiszterstancolás, a jelzőszalag, illetve a sarokperforálás is. A cérnafűzésnek köszönhetően a naptár az év végén is egyben marad, gondosan őrizve a feljegyzéseket.

Beltartalom:

A 383 Eterno napi beosztású, regiszterstancolt öröknaptár első oldalán a található az impresszum, mely a naptárra és a Chronos Kiadóra vonatkozó legfontosabb információkat tartalmazza, ezt követően a tulajdonos saját adatainak feltüntetésére kialakított jegyzetrész segíti az esetleges elvesztés után a naptár visszajuttatását.

A következő oldalakon fél éves bontású, napokra leosztott előtervező öröknaptár kapott helyet, rövid jegyzet rubrikákkal, melyek lehetőséget adnak egy-egy fontos bejegyzésre, például születésnapok vagy évfordulók feltüntetésére. Ezeket követően egy éves összesítő öröknaptár látható a főbb névnapok és ünnepnapok feltüntetésével. Tovább lapozva a magyar megyeszékhelyek és határátkelők, valamint az európai nagyvárosok távolság táblázata található meg, majd egy szabadság, vagy projektek előtervezésére szolgáló összesítő táblázat fél éves bontásban

A fentieket követően kezdődik a napi bontású öröknaptár, melynek egyszeri gyors aktualizálásához mindössze alá kell húzni a megfelelő napot a hét felsorolt napjaiból. A naptár egyik hasznos különlegessége, hogy a szombat és a vasárnap is külön oldalon kapott helyet, mely segíti a hétvégén is dolgozókat a programok tervezésében. Az egyes napok 7-től 20:30-ig fél órás beosztású rubrikákkal kínálnak helyet  a feljegyzéseknek. A lapok alján egy aktualizálható sáv ad lehetőséget a hónap speditőr naptár jellegű követésére. Az egyes napok mellett természetesen helyet kaptak az aktuális névnapok illetve a nem mozgó ünnepnapok. Minden hónap egy sorszámozott, regiszterstancolt tömbben található, a hónap elejéhez pedig egy összesített előtervező jegyzetoldal tartozik.

Az öröknaptárt követő oldalakon megtalálhatóak néhány ország jellemző adatai (autójel, főváros, időeltérés, távhívószám), közérdekű telefonszámok, néhány magyar település távhívó száma, valamint egy praktikus telefonjegyzék a legfontosabb elérhetőségek megőrzése érdekében.

Mindezek a Chronos Kiadó termékeire jellemző kiemelkedő minőségben, elegáns megjelenéssel, egységes tipográfiával, változatosan sokszínű borítóanyag választékkal. Megjelenésében képviselhet eleganciát visszafogottabb árnyalatokkal, de lehet harsány, vidám, élénk színű is, a műbőr borítóanyagoknak köszönhetően.

A terméket webáruházunkban vagy márkaboltunkban is meg lehet vásárolni a mindenkori készlet erejéig, egyedi igények esetén kérjük keresse fel ügyfél szolgálatunkat.

A Chronos Kiadó és Chronos Márkabolt címe: 1124 Budapest, Apor Vilmos tér 5.

 

Telefon: 06/1-214-90-95, 06/1-224-73-80

www.chronos.hu

www.appeel.hu

www.castelli-notes.hu

www.ivory.hu

www.lanybook.hu

További kapcsolatfelvételi lehetőségért kérjük kattintson erre a linkre.

 

Chronos Kiadó facebook oldal

Lanybook facebook oldal  -  Lanybook blog

IVORY facebook oldal  -  IVORY blog

Appeel facebook oldal  -  Appeel blog

Castelli facebook oldal  -  Castelli blog

 

Jegyzet:

383 Eterno napi beosztású, regiszterstancolt öröknaptár, 2015-ben váltotta 283 Actuel elnevezésű regiszterstancolt napi agendánkat, melyet 1993-óta forgalmaz a Chronos Kiadó. 105 x 188mm, 70 grammos chamois offsetpapír, 416 oldal, havi bontású regiszterstancolás, jelzőszalag, sarokperforálás, cérnafűzés, fél éves bontású, napokra leosztott előtervező öröknaptár, rövid jegyzet rubrikák, egy éves összesítő öröknaptár, főbb névnapok, ünnepnapok, magyar megyeszékhelyek és határátkelők, európai nagyvárosok távolság táblázat, szabadság, vagy projekt előtervező összesítő táblázat fél éves bontásban,  napi bontású öröknaptár, szombat és a vasárnap is külön oldalon, egyes napok 7-től 20:30-ig fél órás beosztású rubrikákkal, lapok alján egy aktualizálható sáv, aktuális névnapok, nem mozgó ünnepnapok, minden hónap sorszámozott, regiszterstancolt tömbben, havonta összesített előtervező jegyzetoldal, néhány ország jellemző adatai, közérdekű telefonszámok, néhány magyar település távhívó száma,telefonjegyzék.

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása